2016 május 27-én találkoztunk először személyesen Márti és Balázs esküvőjén. Habár már sokat hallottunk egymásról, hiszen én Márti barátnője voltam, Gabi pedig Balázs barátja, de ez a találkozás még nem hagyott mély nyomot bennünk. Ellenkezőleg, hihettetetlenül „büszkén ült” végig az asztal mellett, nem reagált a viccekre, és a beszélgetésekbe sem kapcsolódott be. Ezt követően majdnem másfél évig nem beszéltünk, mígnem 2017 augusztusában újra összesodort minket az élet.

Balázs külföldre utazott, Márti pedig néhány napra egyedül maradt kisfiukkal, így én Szegedről Pestre utaztam, hogy segítsek neki, Gabi pedig készen állt, ha „férfias” feladatra lenne szükség a ház körül. Egyik nap beszélgetés közben Mártival azon kezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne úgy alakítani a helyzetet, hogy Gabival újra találkozzak. Nagyon szimpatikus volt nekem, és szerettem volna jobban megismerni.

Napokig ötleteltünk, milyen apró „balesetet” idézhetnénk elő a lakásban, hogy szükség legyen egy férfi segítségére, de végül egy egyszerűbb megoldást választottunk: vettünk egy hatalmas dinnyét, valamint kitaláltuk, hogy Gabi hozza el Balázs friss jogosítványát a kormányhivatalból. Ő teljesítette a küldetést, és épp indult volna, amikor megkértük, hogy segítsen felvágni a dinnyét – mert mi nem merjük... Így kettesben maradtunk a konyhában, míg Márti elvonult, talán élete leghosszabb altatására Balázskával.

Néhány nappal később, augusztus 20-án együtt néztük a tűzijátékot, és ettől kezdve minden felgyorsult. Egy héten belül felmondtam a szegedi albérletemet és munkámat, majd szeptember elején Budapestre költöztem. Pár hét alatt teljesen összefonódott az életünk –

és azóta is tart ez a soha véget nem érő érzés…❤️

Az első találkozásunk alkalmával az volt a gondolatom, hogy: “Ez igen! Milyen kreatív ez a lány! No meg egész kellemes jelenség.” 😉

Úgy alakult, hogy jóbarátommal Balázszsal sokszor tudtunk talalkozni a tanulmányi évek után is. Megismertem a párját, Mártit is. Találkozásaink során sokat sztorizgattunk korábbi élményeinkről is a jóbarátokkal. Ugyan akkor megmaradt csak említés szintjén de egy név rendszeresen fölmerült. Az Esztike, Márti egyik legjobb baratnője.

2016 nyarán egybekelt Márti és Balázs. Én is hivatalos voltam. Ott talakoztunk először Esztivel. Csak egy pár szót váltottunk. Ugyanis nagyon lefoglalt a frissen szerzett és sokáig tartó bódultságom. Köszönhetően a melegnek és a nagyobb mennyiségben elfogyasztott hangulatfokozó italoknak, ahogyan az tradícionális lakodalmakban szokott lenni. Ugyanakkor meglepett az az ötletes ajándék, amit adott az ifjú párnak és még beszédet is mondott. Nagyon pozitív benyomást tett.

- Hófelhőket hoz a szél a hegytető felé.

Ezután sokáig nem találkoztunk, csak futólag, Pesten az aluljáróban vagy az újasszony kertipartin Balázséknál. Összegyűlt naluk pár rokonuk és barátuk. Többek között Eszti és én is. Ő sokat vicceskedett, szó szerint bohóckodott egész idő alatt (akkoriban bohócdoktorként is tevékenykedett), szórakoztatta a társaságot. Vicces volt, ahogy előadta bűvészmutatványait. Tetszett.

- A hó esni kezd a hegytetőn.

Aztán elértünk 2017 nyarához amikor konstatáltam, hogy Eszti újra ismerősének jelölt az egyik közösségi médián. Ez meglepett, mert addigra már egyszer ismerősökké valtunk ott. Rá is írtam emiatt, hogy rosszul emlékeznék tán? Akkor váltottunk pár üzenetet. Úgy fest az ismerősei közt akar tudni!

- Egyre vastagabb a hó.

Eljött 2017 perzselő augusztusa. Balázsnak el kellett utaznia munka ügyben külföldre pár hétre. Mondtam, semmi gond én úgy is a közelben vagyok, ha gondolják rendszeresen ellátogatok Mártihoz és az addigra lassan fél éves Balázskához, hogy ha kell bármi segítség akkor ott legyek amíg a családfő távol van. És jött is a megkeresés Mártitól. Balázsnak az utazása előtt sikerült a forgalmi vizsgája, lehet indítani a jogosítvány megingénylését, és volnék e olyan kedves, hogy elmegyek hozzájuk a papírért és bevinném e a kormányablakba, hogy elindulhasson a folyamat. Mire jön Balázs kész legyen az igazolvány. Nem is kellett több, mentem föl hozzájuk. Eszti is ott volt, segített Mártinak a babával. Beszélgettünk egy kicsit majd mentem utamra. Estefelé pedig az igazolást vittem is vissza Mártinak. Megint szóba elegyedtünk ott hármasban. Egy dinnyét is ketté kellett vágjak, mert túl nagy volt és nem merték…. Kicsit furcsáltam, de persze megcsináltam.

Jött az altatás idő, Márti indult altatni Balázskát. Nem akartam zavarni, gondoltam elköszönök én is, és akkor elhangzott a mondat Esztitől: “Ülj már le egy kicsit, beszélgessünk még!”

- Megmoccan egy hóréteg a hegytetőn. Megindul a lavina!

Tetszett, hogy ilyen érdeklődő és nagyon kellemes társaságnak bizonyúlt. Abból a "kicsiből" pár órás kiadós beszélgetés kerekedett.

Attól a naptól kezdve besűrűsödtek az üzenetváltások és 20.-án együtt néztük a tűzijátékot a Dunaparton.

- Nincs megállás, teljes erővel zúdúl a hótömeg és egyre több havat visz magával.

Eszti egy hét leforgása alatt felköltözött Pestre és annyi időt töltöttünk együtt, amennyit csak tudtunk. Ha jobban belegondolok, azóta is csak maximum 1-1 hetet töltöttünk külön egymástól. Megtaláltuk a másik felünket.

Úgy néz ki, hogy már így is maradunk.

Remélem, életünk végéig!